A város

Komárom Magyarország észak-nyugati részén, a Duna jobb partján elhelyezkedő, mintegy húszezer lakosú város. Távolsága az M1-es autópályán haladva Budapesttől 90 km, a nyugati határtól pedig 120 km. A szlovákiai Észak-Komárommal közúti és vasúti híd köti össze. A város múltja az ókorba tekint vissza, i.u. 1. századtól Brigetio néven a Római Birodalom védvonalának részét képező legio I Adiutrix nevű katonai tábor és település létesült itt. Már ekkor működött a városban fürdő, amely azóta – hála az ötven éve feltört gyógyvíznek – népszerű belföldi wellness központtá lépett elő. Később, a 19. században épült itt fel az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb erődrendszere, mely máig megmaradt, s amely az év folyamán állandó és időszakos kiállításoknak, színdaraboknak, zenei programoknak, fesztiváloknak ad otthont. A város érdekessége, hogy északi és déli része két különböző ország területén fekszik, mégis egy kellemes sétával elérhető a másik oldal, hiszen csupán a Duna és a rajta átívelő Erzsébet híd választja el a két városrészt, így egy Komáromba tett látogatás egyszerre lesz külföldi és belföldi utazás. Észak- és Dél-Komárom élete gazdasági és kulturális szempontból is szervesen összefonódik.

belföldi utazás Komáromba

A Hét Vezér Apartmanhotelből indulva, a közeli Jókai liget ősfái alatt elhaladva néhány perc alatt elérhető a városközpont, ahonnan a hídon keresztül a Duna északi oldalára átérve rögtön a történelmi belvárosba csöppenünk, melynek sétálóutcáján kávézók, éttermek kényeztetik az arra járókat. A sétálóutca a patinás Klapka térbe, valamint az innen nyíló, és a különféle európai építészeti stílusokat felvonultató Európa udvarba torkollik.

Az erődrendszer

A Duna mindkét oldalán elterülő erődrendszer egyes elemeinek elődjei már a római időkben kiépültek, végleges formájukat azonban a 18-19. században nyerték el, fontos védvonalat képezve a Dunántúl északi felén. Az erődöknek meghatározó szerepe volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, amikor Klapka György vezetésével az utolsó pillanatig tartották a várost a császári csapatokkal szemben. A erődrendszer ma turisztikai és kulturális szempontból meghatározó szereppel bír. A magyar és a szlovák kulturális minisztériumok közös pályázatának eredményeként a "Világörökség része" címre kandidál. Az erődrendszer legnagyobb és egyben legutoljára felépült eleme a Monostori Erőd, mely Közép-Európa legnagyobb újkori erõdje. 1850 és 1871 között épült a Bécset védõ komáromi erõdrendszer egyik utolsó elemeként.

Komáromi vár

Korának legfejlettebb haditechnikai elvei alapján a legigényesebb építési technikával készült: ma is lenyûgözõ a gondosan faragott kövekbõl épített várfalak és bástyák, földsáncok, földalatti kazamaták szövevényes hálózata. A hatalmas körbezárt udvar körül, közel 30 ezer m2 fedett terület biztosította a több ezernyi katona ellátását, kiképzését, gyógyítását. Az Erõd egy évszázadon át a magyar honvédség katonagenerációit szolgálta, bár a harci események szerencsére elkerülték.

Az elmúlt évtizedekben a szovjet csapatok használták. Távozásuk alkalmával fegyverraktárukat is felszámolták, ezzel az Erõd katonai szerepe végleg megszûnt. A korábban rejtõzködõ, klasszicista stílusú hadtörténeti mûemléket ma már a nagyközönség is látogathatja. A látogatókat kisebb múzeumi bemutató és szakszerű vezetés várja. Egyedülálló izgalmas "kirándulásokra" nyílik lehetõség a 70 hektáros területen. Különleges élmény felfedezni a félhomályos végeláthatatlan teremsorokat és a zegzugos folyosókat, a bonyolult rendszerben kialakított lõrésekkel és ágyúállásokkal tagolt bástyákat, a regimentet ellátó pékséget, a falra festett oktatótáblákat és feliratokat, a huszárlovak egykori istállóit, vagy akár a Dunapart ártéri erdejét.

Wellness a Duna partján

Gazdag történelmi és kulturális hagyományai mellett Komárom büszke a félévszázada feltört gyógyvízre is, amelyet gyógyfürdőben és wellness központban hasznosítanak az ide látogatók örömére. A komáromi gyógyfürdő múltjáról és az itt igénybe vehető szolgáltatásokról bővebben is olvashat honlapunkon.

Akciós szállás a városban

Komárom rengeteg élményt tartogat a vendégek számára, de az ide látogatóknak lehetősége van arra is, hogy ezek egy részét akár egyetlen hosszú hétvége alatt átélhessék. A csupán rövid időt Komáromban töltők számára lehetnek előnyösek az általunk kínált akciós szállás ajánlatok. Ezek tartalmazzák a wellness szolgáltatásokat nyújtó fürdőbe szóló belépőt, valamint CLASSIC csomagunk a Monostori erőd látogatására jogosító jegyet is.

Érkezés időpontja

Távozás időpontja

Használja az alábbi online árkalkulációt egyszerű és gyors online foglaláshoz. Érdeklődés esetén munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Foglalás Érdeklődés
Lapozás:
1 1 2 2 3 3 4 4 5 5 6 6

Virtuális séta a Hotelben

Kattintson és nézzen körül a hotel épületében! Bebarangolhatja a medencetér és a recepció...

Komárom képes kalauz

Ismerje meg Komáromot a képes kalauz segítségével!

Amit Komáromról tudni érdemes!

Szálláslehetőségek, látnivalók, gasztronómia, programok egy helyen!

Duna-Gerecse térség GUIDE@HAND

Telepítse a GUIDE@HAND alkalmazást okostelefonjára és fedezze fel Komárom valamint a Duna-Gerecse...

2017 Komárom-Rendezvénynaptár

Magyar Lovas Színház 2017. évi előadások

Komárom image film 2017

Komárom, élmény határok nélkül 1 percben

Akciós csomagajánlatok 2017 ősz/tél

Az akció 2017.09.17-12.22-ig érvényes (kivéve 10.20-10.23.) Bővebb információ az Akciók...

Mesterségek Dicsérete

2017.09.22-24. Komárom, Szabadság tér

Showder Klub - Beliczai Balázs és Mogács Dániel

Szeptember 25., 18.30, Dél-Komárom, Jókai Mozi Jegyek 2.900 Ft-ért kaphatók a Jókai Moziban.

Brigetio Gógyfürdő ünnepi nyitvatartása


Duna Gerecse CardLátogasson el hozzánk, s mi megajándékozzuk a gazdag programválasztékot és ingyenes/kedvezményes szolgáltatásokat kínáló Duna-Gerecse Kártyával, mellyel Ön és családja felfedezhetik Komárom és Tata térségét! 2014 június 1-től, minimum 2 éjszaka foglalása esetén.

A részletekért kattintson! Megtakarítási tippek!
developed by Webshark 2008 © hetvezerapartman.hu2008 © hetvezerapartman.hu
Komárom hotel Oldaltérkép Komárom hotel Komáromi gyógyfürdő Komárom történelme, gyógyfürdő, hotel információk Hét Vezér Apartmanhotel elérhetőségek Galériák: Komárom hotel, gyógyfürdő, város, erőd Hotel szobák Szolgáltatások Árjegyzék Akciós szállás, belföldi utazás, wellness akció ajánlatok Vendégkönyv Ugrás a Monostori erőd honlapjára Ugrás Komárom város honlapjára Ugrás a komáromi gyógyfürdő honlapjára